Gratulálunk, az első nagy döntést már meghozta, amikor eldöntötte, hogy vállalkozásának lesz személyre szabott ügyélrendszere.

Sajnos egy ilyen rendszer megtervezése és kivitelezése nem olyan egyszerű, mert egy komoly rendszerszemlélettel kell hozzá rendelkezni, ahogy mondani szokták elég digitálisnak kell hozzá lenni. Az Ön kreativitása és ötletei nélkülözhetetlenek a vállalkozása fejlesztésében, viszont vannak olyan területek, ahol nehéz lehet felvenni a folyamat-alapú gondolkodást, mely keresi a lehetséges gyenge láncszemeket, illetve szűk keresztmetszetet is a vállalkozásában.

Ezen szükséglet felismerése hozta létre vállalkozásunkat , mely hidat képez az ötletek és folyamatok között. Saját vállalkozásunkat is ezen pontok alapján építjük fel és működtetjük nap mint nap.

 
van-ugyfelrendszerem


“Két órás konzultációra készültem. Négy és fél óra lett belőle! De úgy érzem, hogy nagyon megérte. Meghatároztuk a célközönséget, felrajzoltuk a termékpiramist, összeállt a marketing terv, felrajzoltunk egy automata értékesítési rendszert.

 

Jöttek az ötletek, szinte gyorsírással jegyzeteltem, hogy egyetlen gondolat se vessze el. Persze nem is veszhetett el, hiszen András hangfelvételt készített a beszélgetésünkről, amit az ötlettérképpel együtt el is küldött.Most már „csak” a munka könnyebbik része van hátra, a megvalósítás. De ez már menni fog, hiszen tudom, hogy mit kell megcsinálnom és milyen határidőkkel a siker érdekében.

 

Azt tudtam, hogy egy automata ügyfélrendszerre van szükségem, mert elvesztem az excell táblázatok és különböző listák sűrűjében. Több rendszert is megnéztem, de a nyerő a MailMaster lett.

 

Ami számomra megoldhatatlan feladatnak tűnt, a különböző listák és a központi CRM lista összehangolása. Szerettem volna megtanulni, megoldani ezt is egyedül, be is fizettem egy prémium képzésre. De aztán feladtam, mert úgy éreztem, hogy nagyon sok időmet venné el ennek a problémának a megoldása. András ebben is segített. Néhány óra alatt összerakta azt az automata rendszert, amivel én hetekig küzdöttem volna. Nagyon hálás vagyok neki ezért.

 

Rusznák Ági
Kriston Intim Torna tréner
www.intimtornablog.hu

Az ügyfélrendszereknél fontos, hogy minden alkotón végigmenjünk:

1, A lehetséges ügyfelek feltérképezése: a célpiac szűkítése, igényeik, vágyaik, félelméik felmérése, megfogalmazása, az ügyfélkategóriák meghatározása.

2, A termékpaletta párosítása az ügyfélszegmensekhez: belépő szintű termék, olcsó és normál árú fizetős termék, drága, exclusive és előfizetéses termékek, egyszeri és folyamatosan vásárolható termékek kategorizálása.

3, Ügyfélfolyamatok letisztázása: honnan – hova szeretnénk eljuttatni az érdeklődőt, mikortól lesz érdeklődő, illetve folyamatosan vásárló, milyen interakciókra van szükség és mikor, ahhoz, hogy a folyamaton végig lehessen vinni és a lehető legelégedettebb legyen. Milyen kommunikációs csatornákon tudom elérni és az ehhez szükséges adatokat mikor és ki fogja elkérni tőle.

4, Műveletek és automatizálás: melyek azok a folyamatok, amit az ügyfélrendszer fog magától elvégezni és hol vannak azok a pontok, amikor a munkatársaink fognak beavatkozni az előre meghatározott lépések szerint.

5, Értesítések és feladatok: ami a rendszernek életet ad és non-stop figyeli a folyamatokat. Melyik ügyféllel mikor és kinek kell foglalkoznia és leginkább mit kell tennie.

Ha megakadt vagy egész egyszerűen elfogyott a lendülete, szívesen segítünk Önnek, hogy ismét elégedett legyen és élvezhesse az ügyfélrendszer adta előnyöket. Megbízóink többször mondták már, hogy mi vagyunk azok, akik letisztázzák a bonyolult összképet, akik újra a motivált és lelkes vállalkozót hozzák ki belőlük.

Ma a vevőszerző marketing már nem egy egyszerű és időszaki kampányban merül ki… Ennél sokkal többről szól. Hogyan tudod a potenciális vevőid beterelni hozzád és úgy alakítani a belső ügyfélrendszered és kommunikációd, hogy abból esze ágában se legyen kijönni! Ebben segít Neked az Ügyfélrendszerek csapata, akik a meglévő ügyfeleidre igazított, automatizált és profitot termelő marketingedet alakítják ki!”

 

Borbély Bence,
a Pongor Publishing kft. bestseller könyvkiadó online marketing

Egyet ne felejtsen el, mi nem dolgozunk nap, mint nap az Ön piacán és tevékenységében évek óta, így külső szemlélőként más piacról is tudunk ötleteket hozni, illetve ami Önnek természetes, azt lehet, hogy nálunk meg kell védeni, hogy nincs-e egy hatékonyabban működő lehetőség.

Sikerünk titka, hogy Ön és vállalkozása folyamatosan a középpontban marad és közös nyelvet beszélve tisztázzuk le az alapokat és építjük fel a működő ügyfélrendszerét.