Már jó úton halad, mert sejti, hogy valami hiányzik a vállalkozásából! Segítségképpen összeszedtük a leggyakrabban felmerülő kérdéseket, melyeket leendő partnereinktől szoktunk kapni.
“Mit ad a vállalkozásomnak az ügyfélrendszer?”
Az ügyfélrendszer gyakorlatilag egy rendszerbe foglalja a leendő és a meglévő ügyfeleivel kapcsolatos összes információt és feladatot. A potenciális jelöltek és az érdeklődők még nem feltétlen állnak készen a vásárlásra, viszont nyitottak lehetnek az Ön terméke vagy szolgáltatása iránt. Amennyiben nem engedi el a kezüket és hasznos információkat adni nekik, vagy akár tanítja őket, akkor a bizalmat fel tudja építeni a saját maga irányában.
Miért hagyná őket elmenni?
A vásárlóknál jó lenne elérni, hogy ne csak egyszer vásároljanak tőlünk, ha már egyszer megkaptuk a bizalmukat. Egy jól felépített termékpalettával elérhetjük, hogy más termékeket is megvegyenek tőlünk, mely lehet az eredeti vásárlásnak egy kiegészítőterméke, vagy éppen egy komplexebb, nagyobb tudású verziója is. A rendszeres kommunikáció célja, hogy ne engedjük el az ügyfelünket és foglalkozzunk vele. Adjunk neki ötleteket, hasznos tippeket a felhasználással, alkalmazással kapcsolatosan a vásárlást követően is. Sajnos a mai vállalkozások nagy része, addig foglalkozik a vevővel míg fizet, majd “a pénztártól való távozás után reklamációt nem áll módunkban elfogadni!”
Az ügyfélrendszer az ügyfelekkel kapcsolatos teljes folyamatot le tudja kezelni és ügyfélre bontva láthatjuk, hogy ki milyen státuszba van, mivel tudnánk őt a leginkább segíteni. Gondoskodást kell adnunk az ügyfelünknek, érettségének és érdeklődésének megfelelően.
Ter-Ben Kft.
“Mit tudok elkerülni, ha van egy jól működő ügyfélrendszerem?”
Az ügyfélrendszernek köszönhetően átlátható folyamatokat tud kialakítani, feladatokat tud kiosztani és hatékonyabban tudnak dolgozni a munkatársai. A hatékonyság azt jelenti, hogy a munkatársai pontosan fogják tudni, hogy mikor melyik ügyféllel milyen feladatuk van, kivel kell foglalkozni és mi az aktuális következő lépés. Ha ezeket a pontokat végig nézzük, akkor az ügyfélrendszerrel időt és pénzt spórolhat meg és elkerülheti a kommunikációs félreértéseket. Nem lesz többé duplikált munkavégzés és munkatársai vagy akár saját napi feladata pontos ütemben tud haladni. Nem szükséges naponta szűrni az ügyfelekre vonatkozó feltételekre, hiszen az ügyfélrendszer folyamatosan követi az előre meghatározott szűrési paramétereket, melyek teljes mértékben vállalkozására szabhatóak és a munkafolyamatok részét fogják képezni.
Miért nincs Önnek még ügyfélrendszere?
Legtöbb ügyfelünk erre a kérdésre két választ szokott adni:
Nincs vagy csak nehezen talál – és akkor sem 100% megfelelő – olyan meglévő rendszert, mely kitudja szolgálni a vállalkozása igényeit. Ennek legfőbb oka, hogy ahány vállalkozás annyi ügyfélrendszer van. Ahogy nincs két ugyanolyan vállalkozás, termék, kiszolgálás vagy szolgáltatás úgy ügyfélrendszerből sincs két ugyanolyan. Rá kell szabni a vállalkozására, hogy a maximális eredményt tudja kihozni belőle és a problémák helyett a megoldást nyújtsa.
A másik ok, hogy elkezdték kidolgozni, felmérni a rendszer működési szükségletét, de vagy a felmérésbe buktak bele vagy a rendszer összerakásába. Mindenki leterhelt a cégen belül és senkinek sem fér bele az idejébe a hétköznapi teendőkön felül, hogy megtanuljon egy új rendszert és annak működését. Nem beszélve arról, hogy ehhez a rendszerhez át kell látni a vállalkozás teljes, az ügyfelekkel kapcsolatos folyamatait, illetve az ügyfélrendszer adta lehetőségekkel is tisztában kell lenni.
Ha Ön is ott tart, hogy
– most született meg az igény, mert a vállalkozása elért erre a szintre?
– félt neki kezdeni, mert nem szerette volna elrontani?
– elkezdte a teljes körű kivitelezést, de sose ért a végére?
– nem tudta biztosítani a kivitelezésre szükséges időt vagy többlet energiát?
akkor mi megoldást tudunk nyújtani Önnek abban, hogy megtervezzük, felépítsük és kulcsra készen átadjuk használatra a testre szabott ügyfélrendszerét. Igény esetén a folyamatos működtetésre is tudunk megoldást nyújtani.
“Milyen feltételei vannak egy jól működő ügyfélrendszer felépítésének?”
A rendszer felépítéshez ismernie kell a vállalkozását a következő szempontok szerint:
– termékpiramisa (milyen terméket, szolgáltatásokat értékesít)
– ügyfélpiramisa (kiknek értékesíti a termékeit)
– az ügyfelekhez kapcsolódó munkafolyamatok (milyen lépéseken keresztül), kommunikációs csatornák
– munkatársi pozíciók és feladatok, melyek az ügyfelekkel kapcsolatosak.
Szerinted:
… melyik automata rendszernek jár le 16.30-kor a munkaideje?
… melyik megy el szabadságra nyaranta 2 hétre?
… melyik megy át magasabb fizetésért a konkurenciádhoz?
… melyik csúszik ki az időből, és keres kifogásokat emiatt?
Automatizálás nélkül nem tudsz álmokat valóra váltani, küldetést beteljesíteni, és működő (személyes közreműködésedtől nem függő) céget építeni.
Honnan kezdj neki? Innen…”
“Mire van szükség az Ön részéről?”
Amennyiben Ön vagy munkatársai pontosan ismerik a jelenlegi illetve az elvárt munkafolyamatokat, abban az esetben időt kell biztosítania a vállalkozása feltérképezésére. Munkatársunk végigvezeti Önt azokon a kérdéseken és feladatokon, melyek teljes mértékben képesek leképezni a folyamatokat és a rendszer működéséhez szükséges alapokat.
A ügyfélrendszer összeállításának sikere, hogy Ön adja a vállalkozását érintő kérdésekre a válaszokat, munkatársunk pedig a rendszer adta szabadságot mutatja meg az igények tükrében.
“Mi legyen az első lépés, amit mindenki meg tud lépni és nem is tartogat kockázatot?”
Gondolja végig, hogy valóban akarja-e, hogy a vállalkozása egy új dimenzióba emelkedjen? Szán-e rá elegendő időt, hogy feltérképezzük vállalkozását, majd hozzon egy döntést, hogy saját maga vagy munkatársa fogja a rendszert megalkotni, vagy ránk bízza a kivitelezést is.
Adja meg adatait és elküldünk Önnek egy rövid listát, aminek a végiggondolása nem lesz több 15 percnél és a végére pontosan fogja látni, hogy valóban fejlődést eredményezne-e az Ön számára egy jól felépített ügyfélrendszer.
Nincs mit kockáztatnia, mert a döntés utána is az Ön kezében lesz, hogy valóban meglépi-e és elindul a megvalósítás felé!